Rákóczi


Majd reánk derül még újra a szabadság,

                        Rákóczi kardjával győz még az kurucság.

                        Aranyos zászlóját víg szelek hordozzák,

                        Boldog leszel újra, te szép Magyarország.

II. Rákóczi Ferenc, a vezérlő fejedelem alakja nemzeti önazonosságunk egyik meghatározó jelképe. Személye, egy olyan fejedelemé, aki a kezdetektől tudta, hogyan szolgálhatja legjobban nemzete boldogulását. A szabadságharc zászlai alatt egyesítette a nemeseket és a nemteleneket, katolikusokat és a protestánsokat, magyarokat és nem magyarokat. Úgy tudott egyesíteni és összefogni, hogy mindenkinek adott valamit, aki a zászlaja alá állt: nemzetiségi politikája befogadó volt, követve Szent István intelmeit: gyenge és erőtlen az egynyelvű nemzet. Országot kezdett építeni a Mohács után három részre szakadt Szent István-i államból, és államépítésében korát jóval megelőzően korszerűnek mutatkozott. Felvilágosult uralkodóként figyelembe vette  nem csak az ország lakóinak, hanem a környező országok érdekeit is. Alapelve volt, hogy az országban a béke csak úgy biztosítható, ha azzal a szomszéd országok is egyetértenek. A Rákóczi-szabadságharc emlékét ezért nem csak a magyar költészet és zene őrizte meg, hanem őrzi a rutén, szlovák, román népköltészet is.  

Az abaúj-zempléni vidéken élénken megőrződött a szabadságharcnak és vezérének emléke, egy különös, máig élő mondavilágot teremtve. A vidék igen nagy szerepet játszott a Rákóczi-szabadságharcban, s a felkelés emléke a legnagyobb elnyomás ellenére sem hullott ki az itt élő nép emlékezetéből. Egy-egy várrom, földalatti alagút, asztalra emlékeztető szikladarab, kőbe vésődött nyom, de számos forrás és jellegzetes fa ma is összekapcsolódik a nép emlékezetében a Rákóczihoz fűződő érdekes történetekkel. Mintha a magas hegyekkel, szűk völgyekkel tagolt, vadregényes táj kedvezőbb feltételeket nyújtott volna a mondaképződésre: azt tapasztaljuk azonban, hogy sok esetben az általánosan ismert motívumokat formálta át az itt élők képzelete. A vidék Rákóczi-birtok volt: és hiába változott meg a birtokos személye a szabadságharc bukása után, a későbbiekben is itt lett a gyújtópontja egyes nemzeti és szociális mozgalmaknak, mint például az 1831-es koleralázadás. Bármilyen nagy volt is a nyomás, bármennyire sikerült letörni a magyarság ellenállását, kísértett a múlt. A Rákócziak földjén minden község őrzött valami emléket a nagy szabadságharcos időkből. Nem véletlen, hogy ezen a vidéken egész sor olyan mondát kapcsolnak Rákóczi nevéhez, amely más vidéken Mátyás korához, a török időkhöz, vagy a tatárjáráshoz fűződik.

A mondák két csoportba különíthetők: nagyob részük a fejedelem életét és küzdelmeit jeleníti meg, másik részük pedig különböző objektumokhoz kapcsolódik.

Ki volt Rákóczi?

“Kevés olyan király vót. Azt ígérte, ha győzni fog, arany legelőt, ezüst füvet, tele kamrát meg meleg harisnyát ad a népnek, mint Csaba királyfi”  Arka

Nagy vezér vót, ű parancsolt a katonáknak. Sokat harcoltak egymás ellen a nagy urak. Egymástul szedték el a tartományokat. Fony

Szerette a népet igen, mert ha nem szerette vóna, ezt a községet se építette vóna mindig nagyobbra. Itt vót a sok fa, neki vót mindenféle mesterembere. Az emberek jöttek az úrét dógozni, ő meg házat épített nekik, hogy itt lakjanak.  Mogyoróska

Az utóbbihoz hasonló történetek a Rákóczi-birtokokra való betelepítések emlékét őrizték meg, vannak azonban arra utaló adatok is, hogy bizony súlyos terheket rótt az uradalom jobbágyaira a szabadságharc.

A házak ablakai mind a vár felé vót, hogy hallják a trombitát, ami munkára hítta az embereket. Megbotozták őket, ha gyorsan nem mentek. Mogyoróska

Egy vitéz vót. A török időbe vezette az országot. Nagy kutya vót Rákóczi. A főd alatt dógoztatta a népet, oszt nem adott nekik enni. Sok gyerek ment oda az apjáho’, oszt azokat is elfogta. Vót olyan, améket 10 évig ott tartott, oszt a gyerek az apját megismerte, amék mán régen odakerült. Regéc

A fejedelem külsejét közel egyformán őrizte meg mindenütt az emlékezet, visszavezethetően Mányoki Ádám Rákóczi portréjára: nagy, derék, piros ember vót, derék, szép ember vót, nagy körhajat viselt, göndör haja és szépen kipödört bajusza vót.

Mogyoróskán egy rajzot is mutatott az egyik adatközlő 1960-ban, sőt létezett egy istálló ajtajára festett Rákóczi portré is.

A gyűjtés során az derült ki, hogy a Rákóczi-mondák legnagyobb része a bujdosás tényével, és a menekülés módjával foglalkozik. Nagy fokú részvét nyilvánul meg a fejedelem iránt, ennek oka az igazságtalan üldözés felismerése. Olyan mély együttérzést fejeznek ki a történetek, amilyen csak a népéért küzdő, és érte szenvedő vezérnek járhat a történelemben.

Azért kellett neki elmenekülni, mer nem engedte hogy kínozzák az urak a szegény népet. Hejce

Rákóczi fordítva verte fel a patkót lova lábára, és az egész vidéket behálózó alagútjain menekült egyik várából a másikba a németek elől: “Cservenyi kantár, velikony, oda van az ország, bozse moj! De mán menekülni is kellett neki mer’ nyomába vótak a vérebek.” Regéc

Amikor üldözték, a váraljai várnál megfordította a lova lábán a patkót, hogy ne tudnák elfogni. A lova mondta neki, hogy fordítsa meg a patkót visszájára. Sikerült is neki Lengyelországba szökni. Hernádcéce

A szegényeken segítő hősöket mindig visszavárta a nép, így Rákóczit is: Elosztotta a nép között a fegyvereket, az összes kincseket, akkor azt mondta:   -Legyetek gondviselője, majd visszajövök, oszt lesz még eccer kuruc világ! Regéc

Rákóczi visszatérését különösen az iránta annyira rajongó, és a szabadságharcban mellettte mindvégig kitartó ruszinok várták. A szepesi német kamarának 1738-ban tett jelentés szerint nyíltan kijelentették papjaiknak, hogy nem hajlandók az őket sanyargató császárért imádkozni, inkább imádkoznak régi jó urukért, Rákócziért, hogy jöjjön vissza hozzájuk.

A ruszin népnek van egy, Rákóczi nevéhez kapcsolódó lemondó, szomorú közmondása: -Bude, jak Rákóczi prijde! Meglesz, amikor Rákóczi megjön  – azaz sohanapján.  

Sajátos kultusza keletkezett a Rákóczi-nótának, mely a Rákóczi-induló ősének tekinthető. A nóta oly népszerű volt, hogy a lakodalmakban szinte kötelezően elhúzatták a cigánnyal: -Verd el a Rákóczi híres áriáját, Melyet dalolt, mikor vívta Regécz várát! Úgy tartották, hogy Rákóczi akkor énekelte, amikor búcsút kellett vennie a váraitól. Regécen azt is tudták, hogy a tárogató hangja ébresztette a várbelieket a kuruc időkben, este is azt fújták a várban, az egész környéken lehetett hallani a hangját. Arkán egy pásztor azt hallotta a nagyapjától, hogy Rákóczi idejében élt egy juhász, aki olyan tárogatót csinált, mindenki rítt tőle. Rákóczi nagyon megszerette, oszt megvette a juhásztól. Fonyban azt emlegették, hogy Rákóczinak vót egy arany tárogatója. Azt is elrejtette, mikor menekülni kellett neki Rodostóba. A tárogató valóban a hadi muzsika jellegzetes zeneszerszáma volt már a török időktől kezdve, Rákóczi hadseregének zenekarában pedig a legfontosabb hangszer lett. Történelmi alapja van annak is, hogy a szabadságharc bukása után sokáig “rebellis” hangszernek számított. Olyannyira kiment -kényszerűségből- a divatból, hogy még ma is kuriózumnak számít, ha valahol felcsendül édes-bús hangja.

A mondák külön fejezetét jelentik azok, melyek egy-egy jellegzetes halomhoz, sziklához, fához, vagy haranghoz kötődnek. Rákóczi-kő, ahol vitézeivel ebédelt, vagy a kincseit rejtette alá, kút és forrás, öreg fa, mely alatt hűsölt, és a harangok csendülése mind-mind a hősi idők emlékét őrzi.

Az abaúji Rákóczi-hagyománynak szoros kapcsolata van a népi hiedelmvilággal, és át-meg átszövik a népmesei elemek. Szerepet kapnak benne a jellegzetes alakok, óriások és törpék, garabonciások, táltosok, és a hegyben rejtőzködő, szabadító hős.

“Nem is férfi a’, akit nem érdekel, apáink hogyan hadakoztak elleneinkkel! ” – fogalmazta meg a véleményét az 50-es évek végén az egyik adatközlő. Mai emlékezetünk rostáján már kihullani látszik,azok emléke, akik elsőként emelték magasra Rákóczi zászlaját, s jóban-rosszban hűségesen kitartottak a vezérlő fejedelem mellett.

A történelem igazságot szolgáltatatott II. Rákóczi Ferencnek, de lehet-e nagyobb elismerés a néphagyomány hitvallásánál, amely mindennél szebben igazolja a bújdosó fejedelem emlékiratainak szavait:

” Utolsó leheletemig megőrzöm a nép szeretetét, mely a nép szívében mindig élni fog irántam.”